Írtam valamit, novellának nem nevezném, inkább csak jelenlegi életérzésem bővebb megfogalmazása. Remélem tetszeni fog!

Szeretlek

Csak még öt percet.

„Fel akarok kelni. Keljél föl azonnal!”

Nyavalyás kis vörös ördög.

Csak egyetlen egyszer alhatnék, ameddig akarok.

Álmosan hozzám simul, ahogy leveszem róla a pizsama felsőt, a hajába csókolok és hátának selyempuha bőrét cirógatom.

„Nem ezt a tálat akarom, ez fiús!”

„A Mirás zenét tedd be anya!”

„Nem kaptam narancslevet!”

„Kérek még csokigolyót! Nem apa, anya adja!”

És Dani már ordít is.

„Anya a Mirás CD-t akarom!” – próbálja Luca túlharsogni.

„Csak két kezem van!” – üvöltöm.

Kihűlt kávé a feldúlt, morzsákkal borított asztalon a koszos partedli és a tegnapi pohár mellett.

Nem találom a rózsaszín kardigánt.

Nem találom Cipó kutyát.

Nem találom a gumicsizma párját.

„Már megint el fogunk késni, már 38 van!” – üvölti ő.

„Anya, kakilnom kell!”

15 perce állok a mosdó előtt. Bár megpofozhatnám azt, aki az orrszívót ilyennek tervezte.

Nem is kell kétféle árnyalat a szemhéjamra, egy is elég lesz.

„Anya, ezt is a szemedbe teszed?”

„A nagyi szeret téged, nagyon jót fogtok játszani.”

„Szia anya!”

Cuppanós puszi gondosan a számra elhelyezve, ahogy apától látta.

Sietek a szürke utcán.

Vajon szomorú most?

Vajon hiányzom neki?

Milyen jó beleszuszogni a nyakába, milyen édes a húsos kis keze.

Vajon Luca sírt az óvodában?

Magányos?

Játszik vele valaki, vagy vágyakozva lesi a többieket?

Mikor lesz már délután?

Milyen jó egy kicsit máshol lenni, mást csinálni.

Most ebédelnek. Vajon esznek rendesen?

Sír-e Luca a délutáni alváskor?

Most indulnak érte. Odaérnek-e időben?

Mindjárt, mindjárt otthon leszek!

Csimpaszkodó kis karok a nyakam körül.

Háromnegyed órát aludt délután. A fenébe.

„Milyen napod volt?”

„Sírtam alváskor.”

„Miért?”

„Mert nem voltál velem.”

„Kivel játszottál?”

„Senkivel. Egyedül.”

„Nem akarok a játszótérre menni!”

„Nem akarok még hazamenni!”

„Ideje vacsorázni.”

„Nem megyek haza!”

„A piros autónak miért nem tört el a tükre?”

„A kék autó miért ide parkolt?”

„Én is a peremen akarok menni!”

„Vegyél fel! Vegyél fel! Vegyél fel!”

A kicsi liluló fejjel ordít a járdaszélen.

„Elfáradtam, vigyél!” – nyavalyog Luca.

„Meg akarom nézni a kék motort!”

„Mi még nem megyünk fel!”

„Most nem tudom megkeresni Orvosság cicát, mert vacsorát kell készítenem. Kérlek, ne ordíts és ne ráncigálj!” – mondom.

„Nem verekszünk!” – mondom összeszorított foggal.

„Ha még egyszer meg merészelsz ütni, büntetésbe mész!” – ordítom magamból kivetkőzve.

„Ne vedd el tőle a játékot, most ő játszik vele!”

„Ne üsd meg a testvéredet!”

„Ne lökdössétek egymást!”

„Anya, elvette!”

„Én akarok játszani vele!”

„Anya, a Dani bánt!”

„Gyertek vacsorázni!”

„Gyertek már, kész a vacsora!”

„Én még inkább eléneklem a Szürkemarha Dalt. Szürke marha, szürkemarhaaaa! Ez az én brácsám, ez a vonó.”

„Mind az öt Kitty cica velem akar vacsorázni.”

Milyen jó együtt vacsorázni. Milyen nagyok és önállóak már. Egymásra néznek, és mindenen nevetnek.

„Anyaaa! Leesett Virág Kitty cica!”

„Maradj, majd én felveszem.”

„Anya, majd ha nem leszek tejérzékeny, én is ehetek sajtot?” – sóhajt Luca sóvárogva.

„Anyaaa! Leesett Szemüveg Kitty cica!”

„Istenem, mennyi kaját szórtatok már megint a földre! Kész disznóól!”

„Anyaaa! Megint leesett Szemüveg Kitty cica!”

„Hányszor mondjam, hogy figyelj oda a poharadra! Megint kiborítottad a narancslevet! Minden úszik a narancslében!”

„Én mégis inkább sonkát kérek!”

„Nincs itthon sonka.”

„Sonkát akarok!”

„Vigyázz! A narancslé!”

„Hagyd abba a hisztit, ilyen későn már nem megyek le a boltba sonkáért, az biztos.”

„Mondom nem. Én is fáradt vagyok. Egész nap dolgoztam. Tudod, hogy apa nincs itthon, ilyenkor nehezebb nekem, legalább ilyenkor segíthetnétek! Nincs. Több. Hiszti. Elegem van!”

„Anya szeretlek! Szent a béke?”

„Én mondtam a Daninak, hogy nem szabad kilocsolni a vizet a kádból.”

Fogmosás, orrszívás, orrcsepp, pisilés.

„Apa mikor jön haza? Én megvárom őt ébren.”

„Nem akarok aludni!”

Összebújás a takaró alatt.

„Szeretlek anya!” – szuszogja a kis vörös angyal a nyakamba, és elalszik.

Betakarom és beleszimatolok álomillatú hajába. Pufók arca kipirul, magához öleli Folti kutyát. Ki tudja, merre jár álmában?

„Anya én nem vagyok álmos, nem akarok elaludni!”

Rohadt délutáni alvás. Rohadt óvoda.

„Gyere, énekelek neked!”

„Anya, ne aludj, énekelj még!”

Tavaszi szél vizet áraszt.

„Anya elaludtál?”

„Bújj hozzám, te vagy az én alvómacim!”

Magamhoz ölelem és elalszom. Milyen jó így! Talán ő is elalszik majd előbb-utóbb.

Istenem, még meg kell főzni holnapra az ebédet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.